A jó titkok pszichológiája – Egy kis titkolózás nem árt, sőt!
A megosztott öröm dupla öröm, tartja a mondás, ezért nem csoda, hogy a pozitív történéseket általában sietünk megosztani a környezetünkkel is. Friss kutatások szerint azonban előfordul, hogy éppen az eltitkolt jó hír az, ami feltölt.
A közösségi média korában alig maradtak titkaink. Míg a felhasználókat egykor jogosan érte kritika, amiért kizárólag az életük pozitív részeit tárták a nyilvánosság elé, ma már a többség ugyanúgy beszámol a fájdalmairól, kudarcairól is. 2024-ben az Instagram nem csupán egzotikus nyaralások, ínycsiklandó ételek és tökéletes családi fotók gyűjtőhelye, hanem az a platform is, ahol őszintén vallunk mindarról, ami nem működik az életünkben.
Továbbmegyek: nehézségeink és küzdelmeink kendőzetlen megosztása a hitelesség fokmérőjévé vált, ezért kevés olyan dolog maradt, amiről valóban hallgatunk, és azok is zömében a szégyenhez kötődnek. Mert amíg a szégyen megszűnik, ha felfedjük a kiváltó okát, a jó dolgokkal kapcsolatban néha érdemes lehet csendben maradni. Legalábbis ezt mutatják a legfrissebb kutatások.
A sötét titkok hatása a mentális egészségünkre
Aki őrzött már valaha olyan titkot, amiről semmiképp sem szerette volna, hogy kiderüljön, az pontosan tudja, mennyi mentális energiát képes felemészteni a titkolás, hallgatás. Fárasztó folyamatosan arra figyelni, hogy mit mondunk, hogyan fogalmazunk, kivel mennyit osztunk meg.
Emberi kapcsolatainkra is súlyos teherként nehezedik, amikor sötét titkot hordozunk, különösen, ha az adott információ másokat is érint.
Például amikor a család egyik tagja hallgat el olyan dolgot, ami fontos lenne. A titkot a szégyen mellett erős bűntudat kísérheti azokban az esetekben, amikor felelősnek érezzük magunkat a történtekért, de táplálhatja azzal kapcsolatos szorongás is, hogy a kitudódása megnehezítené szeretteink életét.
Fontos, hogy minderről tudjunk beszélni valakivel, akiben valóban megbízunk. Amikor ugyanis a hallgatás mellett döntünk, elvágjuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy mások segítő kezet nyújtsanak, megvigasztaljanak vagy egyszerűen csak megnyugtassanak, hogy semmivel sem lettünk kevesebbek a szemükben.
Van az a titkolózás, ami hasznos
Sir Nicholas Wintonról még a felesége sem sejtette, mekkora titkot őrzött hosszú évtizedeken keresztül. Grete a padláson kutatva véletlenül akadt rá egy jegyzetfüzetre, ami több száz, számára ismeretlen nevet és fényképet tartalmazott. Így derült ki, hogy a férje majdnem 700 zsidó gyermeket mentett meg a holokauszt idején, ám erről akkor sem beszélt senkinek, amikor már következmények nélkül megtehette volna.
Sir Winton nem vágyott az elismerésre. Egyszerűen elég volt számára a tudat, hogy helyesen cselekedett, és megtette, ami tőle telt.
Lehet, hogy nekünk sem ártana gyakorolni ezt a fajta mentalitást? A titkolózás ugyanis nem minden esetben káros, sőt! A legfrissebb kutatások szerint megéri többet megtartani magunknak, különösen, ha jó dolgokról van szó. Azok a titkok ugyanis, amelyek pozitív tartalommal bírnak, feltöltik és élénkítik az embert.
Egy kísérletben a résztvevőket két csoportba osztották aszerint, hogy egy örömteli hírt – például egy bimbózó párkapcsolatot vagy egy közelgő utazást – megosztottak valakivel vagy sem. A kutatók ezt követően arra kérték őket, hogy reflektáljanak az élményre. Az eredmény: azok, akik egy örömteli titkos információra fókuszáltak, jóval energikusabbnak érezték magukat, mint azok, akik egy ugyanolyan eseményt korábban már megosztottak mással.
Hogy minek köszönhető ez a kivételes hatás? A jó titkok egyrészt azért töltenek fel minket, mert kellemes rájuk gondolni, ízlelgetni, forgatni magunkban őket. Másrészt, amikor a pozitív történéseket mások elől elhallgatjuk, többnyire nem a félelem motivál, hanem teljesen szabadon döntünk.
Nem nyomás alatt, a lehetséges következményektől tartva cselekszünk, hanem személyes meggyőződésből, mert ehhez van kedvünk.
De lássuk, hogyan tudjuk kamatoztatni ezt a tudást a gyakorlatban! Kezdhetjük például azzal, hogy egy-egy jó hírt késleltetve osztunk meg a közösségi médiában. Előléptettek? Egyszerűen csak élvezd ki a pillanatot, és vonatkoztass el attól, hogy mások hogyan reagálnának! Eljegyeztek? Engedd, hogy az emiatt érzett öröm teljesen áthasson! Sikerült egy vizsgád? Ünnepeld meg csendesen!
Ha pedig nem szeretnél várni valami jó eseményre, te magad is dönthetsz úgy, hogy létrehozol egy titkot azáltal, hogy adományozol vagy önkénteskedsz. Bánk nagylelkűen mindazzal, amid van, mert a tudat, hogy valakinek könnyebbé tetted a napját, akkor is felélénkít, ha sehol sem számolsz be róla. És itt még nincs vége: a titkolózásnak van egy másik fontos hozadéka is számunkra.
Vegyük fel a harcot a megfelelési kényszerrel!
A legtöbb információt azért osztjuk meg magunkról, mert visszajelzésre vágyunk. Szeretnénk, ha mások elismernének, dicsérnének, és tetszésüknek adnának hangot, ezért kiposztoljuk a sikereinket, jó cselekedeteinket, hétköznapi küzdelmeinket. Az, hogy így működünk, a világ legtermészetesebb dolga, hiszen ahogy a mondás is tartja: a megosztott öröm dupla öröm, a megosztott fájdalom fél fájdalom.
Ám amikor a lelkiállapotunk a lájkok számától és az ismerőseink véleményétől kezd függni, ideje lehet más megközelítést alkalmazni. Dallas Willard amerikai filozófus egy előadásában úgy emlegette a jó cselekedetek tudatos titokban tartását, mint egy gyakorlatot, amely megszabadít attól, hogy mások elismerésének éljünk.
Amikor ugyanis a visszajelzések rabjává válunk, már nem az ad örömet, ami tettünk, hanem az, ahogyan mások reagáltak rá.
Ezért, ha te is küzdesz azzal, hogy mások elismerését kivívd, itt és most felveheted a harcot a megfelelési kényszerrel, ha egy pozitív tapasztalatodat egyszerűen megtartod magadnak. Semmivel sem lesz kevésbé értékes, ha mások nem tudnak róla, ám te magad talán jobban fogod ízlelgetni az élményt, ha arra figyelsz, és nem pedig a környezeted reakciójára.
Örök igazságokat igazol a tudomány: „Ne tudja a bal kezed, hogy mit tesz a jobb”
Szeretem, amikor a modern kutatások több ezer éves bölcsességeket támasztanak alá, különösen, mivel hajlamosak vagyunk arra a hozzáállásra, amit C. S. Lewis kronológiai sznobizmusnak hívott. Azt gondoljuk, hogy mi mindent jobban tudunk, mint az elődeink, mivel fejlettebb világban élünk, ezáltal több információ birtokában vagyunk. Ami részben igaz is. Valóban olyan technológiák állnak rendelkezésünkre, amelyekről az elődeink még csak nem is álmodtak.
Ám azt is pontosan látjuk, hogy a régiek olyan bölcsesség birtokában voltak, amit mi ma nem felfedezünk, pusztán alátámasztunk.
„Ne tudja a bal kezed, hogy mit tesz a jobb”, tanította Jézus, azaz úgy cselekedjünk jót, hogy azt nem kürtöljük szét a környezetünkben. Olyankor ugyanis kifejezzük, hogy végső soron nem másoknak akarunk tetszeni. Elég, ha a Mindenható tudja. Lehet, hogy Sir Winton is emiatt hallgatott a jó tetteiről? Mindenesetre az idős úr 106 évet élt, aminél aligha létezik erősebb bizonyíték arra, hogy egy pozitív titok megélénkítheti a szívet. Jézus azt mondta, hogy aki a jó tetteiért megelégszik az Istentől kapott elismeréssel, annak meglesz a jutalma. Talán ezt is értette alatta.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Szóvá tett valóság – A Larry című filmről pszichológusszemmel
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
