A 17 éves magyar legótervező, akinek csocsóasztalát a LEGO cég ma már készletként árusítja

Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, mi az a legó. Az építés öröme már a kicsiket képes elvarázsolni, a tervezés pedig egy idő után mókából komoly hobbivá válhat, amelyet felnőttként is szívesen űznek a játék szerelmesei. Így alakult Fehérvári Donát élete is, aki alig néhány évesen kezdte összerakni első építményeit, két éve pedig elkészítette annak a működő csocsóasztalnak a terveit, amely ma már világszerte megvásárolható: a szakemberek 900 pályázatból ítélték meg az övét a legjobbnak. A 17 éves középiskolás fiú tavaly vehette át a Highlights of Hungary Családbarát-különdíját. 

Fehérvári Donát legótervező

Fehérvári Donát - Kép: Katona László

A legózóknak két típusa létezik. Az egyik követi az utasítást, és csodálattal tölti el, ha a végén maga előtt látja például az Arc de Triomphe miniatűr változatát. A másik mérnöki gondolkodással és művészi kreativitással alkot valami újat. Te mikor jöttél rá, hogy a világ még izgalmasabb lehet, ha néha eltérünk az útmutatóktól?

Már két-három évesen megkaptam az első legószettemet, és hamar el is kezdtem saját ötletből építeni, de csak öt-hat éve kezdtem el olyan dolgokat tervezni, amiket szívesen meg is osztok másokkal. Persze előtte sokat építettem az útmutató alapján, hiszen abból lehet megtanulni, hogyan érdemes az építményeknek úgy nekiállni, hogy stabil legyen a végeredmény.

Négyen vagytok testvérek, nincsenek harcok otthon a kockákért?

A húgomat annyira nem fogta meg a legózás. A két öcsémet valamennyire sikerült „megfertőznöm”, bár olyan nagy rajongók nem lettek, mint én, de van, hogy odajönnek hozzám, és együtt építünk. 

Milyen szerkezetek mozgatják meg leginkább a fantáziádat?

Inkább a járművek érdekelnek, főként autókat szoktam építeni, nem nagyon szeretem a statikus dolgokat. A csocsóasztal ötlete is úgy jutott eszembe, hogy olyan építményt szerettem volna tervezni, ami nem csupán kiállítási darab, hanem játszani is lehet vele. 

Hogyan lett a csocsóasztal ötletéből valódi készlet?

A LEGO Ideas oldalra be lehet küldeni ötleteket, amelyekre ha legalább tízezer szavazat érkezik, akkor a cég is megnézi őket. Szerintem ezekből a tervekből születnek a Lego legérdekesebb szettjei: láttam már írógépet és zongorát is építőkockákból. Én ezt egy külön pályázatra küldtem be, ahol a sport volt a téma. 

A csocsóasztalom a közönségszavazást is megnyerte, de az igazán nagy lehetőség az volt, hogy a vállalat a sok pályázat közül végül az én ötletemből akart készletet csinálni. 

Kép
Fehérvári Donát legótervező

Fehérvári Donát - Kép: Katona László

A tervezést hogyan kell elképzelni? Kiöntöd a legót a szőnyegre, és elkezded pakolgatni a kockákat?

Amikor építek, általában nem hagyományos kockákat használok, hanem Technic elemeket, az alkatrészeimet pedig szétválogatva tartom. Viszont az Ideas oldalra digitálisan építem meg, amit eltervezek, a csocsóasztalt például egyáltalán nem készítettem el valódi alkatrészekből. Van olyan 3D-program, amelyet kifejezetten legóépítményekhez fejlesztettek ki, az összes alkatrész elérhető benne korlátlan mennyiségben, így az építésnek tényleg csak a képzelet szab határt. 

Miután beválogattak, a tervezés folyamatába is bevontak?

Online vették fel velem a kapcsolatot, így mondták meg, hogy én lettem a győztes. Később mutattak két prototípust. Az első teljesen más volt, mint a végleges, mert azt nagyobbnak tervezték, de stabilitási problémák miatt az egészet össze kellett kicsit nyomni. Az eredeti tervem jobban hasonlított az eredeti csocsóasztalhoz, tizenegy a tizenegy ellen játszhatott, de a korábban említett okok miatt végül összesen tíz játékos került fel a táblára. Ha eszembe jutott egy ötlet, nyitottak voltak rá, de keveset tudtam hozzászólni, hiszen a cégnél igazán profi tervezők dolgoznak, akik tudják, hogy mitől lesz jó a készlet. 

Mádai Vivien nagykövet jelöltje voltál a Highlights of Hungary 2022-es listáján. Hogyan élted meg azt, hogy itthon is széles körben ismert és népszerű lett a történeted?

Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy jelöltek, egyáltalán nem számítottam rá, hogy megnyerem a Családbarát-különdíjat. Volt Budapesten egy díját­adó ceremónia, ahová elmehettem és sokakkal megismerkedhettem. 

Jó volt látni a sokszínűséget és azt, hogy Magyarországon mennyi embernek vannak kiváló ötletei. 

Elképzelhetőnek tartod, hogy néhány év múlva is szerkezetek tervezésével fogsz foglalkozni, csak nem legókockákkal, hanem csavarokkal, pedálokkal, elek­tronikai kábelekkel, csövekkel, irányjelzőkkel fogsz dolgozni? 

Szeretnék fejlesztőmérnökként elhelyezkedni az autóiparban. Nagyon remélem, hogy az álmom megvalósul, és később is új dolgok alkotásával foglalkozhatok majd. 

Ez az interjú a Képmás magazin 2023. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti